Valahol a tegnapban
Téged látlak szüntelen.
Takaró alatt, álomtól részegen,
Szorongat a félelem.
Voltál már úgy magányos,
Hogy nem voltál egyedül?
Gondoltál rám akkor,
Amikor gyűlöltél legbelül?
Lettem volna Neked a Minden,
vagy az ajándék a fa alatt,
Boldog mosoly reggel,
vagy a sütőtök, ami megmaradt.
Emlékszel, amikor először
Csókoltalak lábhegyen?
Emlékszel, amikor duzzogva
Nevettem a vicceden?
Én emlékszem, ahogy a hangod
Először búg a szívembe,
Emlékszem, ahogy alaktalan
Szavakat súgsz a fülembe.
Dübörögve pörögnek a képek,
Héjanász az avaron,
Könnyes arccal nézlek,
Ne menj el…
de nem kérlek.
Sikít a hiányod szüntelen,
De mondd, hogy így jobb Neked,
Mert nekem ez a Szívtelen,
Taposva marcangol a lelkemen.
De persze, nem vagy sehol,
És már rég nem hallak.
Csak a csend ül a sarokban,
Üvöltő zavarban.
Én már rég túl vagyok ezen,
Hagyom.
Csak valahol a tegnapban,
Még a hajnaltól részegen,
Szorongat a félelem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: