Csokoládé

Csokoládé vagyok.
Egészen messziről hoztak Hozzád a habok.
Láttam az utamon égig érő, öles fákat,
Trópusi színeket, álmokat, vágyat.
Kötéltáncoltam fakó sárga kötényben,
Bágyadtan tikkadtam a füllesztő hőségben.

Bevallom, szebb volt nekem a zöldellő lombok, fák között,
Mint amikor a polcomra a beképzelt mályvacukor költözött.
Szerencsére hamar értem jöttél,
A kosaradba (bár anyázva), de annál több szeretettel tettél.
Éles csippanással jutalmazták a ruhám kifelé menet,
Mire te elővetted a pénztárcád és álltad a követeléseket.
Biciklire pattantál, bár utálod a telet,
De azt morogtad, ezt a dolgot köztünk máshogy nem lehet.

Most pedig, hogy itt vagyunk és mohón kicsomagoltál,
Már biztosan tudom, érdemes volt megérkeznem Hozzád.
Ahogy lassan felmelegszem,
Gőzölve, krémesen,
Lustán folyok szét a popperpiros lábasodban, édesen.
Bugyogva elkészülök, fahéjas vagyok, fűszeres;
Ellentmondást nem tűrő élvezet.

Egyszerre közelebb húzol, kíváncsian fölém hajolsz.
Én csilingelve körbetáncolom az arcod, amíg vacakolsz.
Megígérem, hogy jobb kedvre derítelek, hogy melengetlek,
Hogy az orrod hegyére a pöttyös bögrédből vidáman fellöttyenek.
Végül meggyőzlek az illatommal,
Te mosolyogva megadod magadat; 
Elégedetten húzod körénk a puha pokrócodat.

Csokoládé vagyok.
Egészen messziről hoztak Hozzád a habok,
De tudod, ha újraszületnék én tudom,
Hogy minden egyes nap újra folt akarnék lenni az ajkadon.